Találkozó
2016 július 2-3
Hello Scirocco fanok!
Idén sem lesz másképp, ha jön a nyár, akkor jön a nyári scirocco találkozó is, amely a hagyományokhoz híven most is 2 napos,
sátrazós lesz. Szintén immár hagyomány az is, hogy az agárdi Park Campingbe megyünk, amely remek helyszín volt az elmúlt pár évben.
Néha volt program ( Lakeside Rock&Roll Weekend ), néha nem. Most megint egy olyan 2 napos pihenő lesz,
ahol a program az lesz, amit mi csinálunk.
Ezennel meghívunk benneteket a soron következő Scirocco találkozóra, melynek tervezett menetrendje a következő:
Szombaton:
10:00 gyülekező a jól megszokott helyen, az 56-osok terén ( az emlékműhöz legközelebb eső területen ).
11:30 ha kibeszélgettük magunkat, konvojban elindulunk a Velencei-tóhoz, az Agárdi Park Campingbe.
13:30 megérkezés, majd megfelelő sátorhely keresése. A sátor felállítása után „szabadfoglalkozás”, azaz napozás, fürdés,
fényképezés, autószerelés, beszélgetés, illetve eszem-iszom másnapig.
Vasárnap:
valamikor a délelőtt folyamán ébredés, majd délután a camping elhagyása.
A kempingen belül megtalálni minket a scirocco-k közelében fogsz ( akár hiszed, akár nem ), így a sátradat is ide verd fel. :)
Az árak és szálláslehetőségek:
SÁTOR
A rendezvény helyszínén szinte korlátlan mennyiségű sátorhely áll rendelkezésre, ezért ezt nem kell előre lefoglalni.
Ennek díját a helyszínre érkezéskor kell a recepción rendezni.
Árak:
Sátor területdíj 1 300 Ft/db/éjszaka
+ Felnőtt szállásdíj 1 500 Ft/fő/éjszaka
+ 14 év alatti szállásdíj 800 Ft/fő/éjszaka
+ Diák, nyugdíjas szállásdíj 1 200 Ft/fő/éjszaka
+ Kutya: 500,-Ft/nap
Ezen kívül 430 Ft IFA ( idegenforgalmi adó ) fizetendő személyenként és éjszakánként.
A fenti árak tartalmazzák egy lakókocsi/lakóautó, vagy sátor helyet, áramhasználatot, vizes blokkok,
és a strand korlátlan használatát. Az autó parkolásáért nem kell fizetni.
PARTI HÁZ
Négyágyas ( 8db ) és háromágyas ( 2db ) szobák. Közös helységben vizesblokk,
konyha ( hűtő, fagyasztó, elektromos főzőlap ) található.
Árak:
Szállás 2 500 Ft/fő/éj ( szállás )
+ 430 Ft/fő/éj ( IFA )
+ kérhető ágynemű ( 1000 Ft/fő )
A fenti árak tartalmazzák a strand korlátlan használatát! Az autó parkolásáért nem kell fizetni.
AKI NEM ALSZIK A KEMPINGBEN, CSAK A TALÁLKOZÓRA ÉRKEZIK, annak csak a napi strandbelépőt kell váltania a kemping recepciójánál.
Info: parkkemping.hu.
Cím:
Agárdi Park strand és camping
2484 Agárd, Chernel István u. 56-58.
GPS:
É 47.19172°
K 18.59002°
Izelitő:
- 500 méter vízpart
- kiskocsmák, éttermek
- vízesblokk, WC
- sportpályák, sportszerek
- tűzrakókelyek
Megközelítési lehetőségek:
Autópályán és a Balaton felől érkezőknek:
Az M7-es autópálya Székesfehérvár / Agárd 57. számú lejárónál Agárd felé kanyarodva a 7-es főúton 4 km megtétele után
a felüljáró előtt, a Velencei-tó táblánál balra kanyarodva 3000 métert megtéve balra találjuk a kempinget.
Térkép.
7-es számú főúton Budapest felől:
Agárdon a Nádas étteremnél jobbra kanyarodva ( a lámpás kereszteződésnél ), majd a vasúti átjárót követő kereszteződésben
balra kanyarodva haladjunk kb. 1100 métert. A jobb oldalon fogjuk találni a Park strand kempinget.
Térkép.
Ez a találkozó igazi kikapcsolódás lesz. Sütögetés, baráti beszélgetések, vízpart, árnyék, sátor, lángos, sör ...
Nem lesznek szervezett programok, a pihenésen lesz a hangsúly.
Nem fogtok csalódni, jó időt mondanak most is ( ezért mindenki hozzon magával fürdőruhát is ), tehát elő a vasakkal!
Várunk szeretettel minden jelenlegi és volt Scirocco tulajdonost, klubtagot, szimpatizánst, hozd el a családot is!
ÜdVW,
Magyar Scirocco Klub
|