Találkozó
2010 október 2.
Egy kis emlékeztető az októberi autós programról:
XLIV. Scirocco Találkozó, ami egyben a Capri-Sierra-Manta-Scirocco klubbok közötti tájékozódási kupasorozat versenye is. Ezt most mi rendezzük.
Többeteknek említettem már szóban, hogy sok idő után újra közös tali lesz most, más klubokkal. De nem ám akármilyenekkel...
A közel egy időben született, szinten népnek szánt sport(os)kocsikkal leszünk együtt: Ford Capri, Opel Manta valamint lesz néhány Sierra is. No és persze SCIROCCO! Retro a javából.
Ez már egy nagyon régi tervünk, többször felmerült a közös rendezés, de most válik csak valóra.
Már egy éve létezik egy tájékozódási versenysorozat, amit a fent említett klubok szerveznek maguk közt (Caprisokból van több szerveződés is), hol egyik, hol másik találja ki az útvonalat.
Mi is csináltunk már jó pár hasonlót, ha emlékeztek még (nem cityrali, mint Isaszegen vagy Gyálon, hanem szép magyar tájakon jártunk).
Most, október 2-an a Scirocco Klubon lesz a sor, mi látjuk vendégül a többi klubot is, és természetesen saját tagságunkat is. Az útvonal már megvan (szigorúan titkos), sok cummantos feladattal.
A caprisok is jó csúnyákat tettek be májusban, muszáj visszavágni. ;)
Mivel több induló lesz, mint ha csak magunk mennénk, ezért nagyobb a feladat a szervezés szintjen is.
Ezért segítséget szeretnénk kérni azoktól, akik nem akarnak feltétlen rajthoz állni, de szívesen segítenének egy-egy állomáson vagy a kiértékelésben.
Macsek és én most kevesek vagyunk ehhez (múltkor másfélórát kellett várni az utolsó beérkező után a végleges eredményhirdetésre, 35 autónál, kb. ez az idő várható később is).
Az egész low-cost jegyében zajlik, lesz nevezési díj (kb. 1-2e Ft), ami terveink szerint magában foglalja majd az ebéd árát is (pl gulyásleves).
Mivel tudnunk kell, hogy hány autó érkezik, a nevezési díjakat előre kérjük majd a klubszámlára utalni.
Következő verseny a sorozatban, szeptemberben lesz, melyet a Mantások szervezik. Akinek van kedve, indulhat egyénileg rajta. Ha lesz róla bővebb info, akkor írom.
Ja, és itt is lehet off autóval indulni, nem kötelező a régivel, de persze legjobb, ha sircit "villantunk".
Üdvw,
Scirocco Klub Elnöksége
|