Scirocco Klub - Hírek a nagyvilágból

 

Bemutatkozik a Scirocco III

 

2008. január 30.

 


A Volkswagen hivatalosan is bejelentette, hogy az új sportkupéját, a Scirocco-t, gyártani fogja.



Április elején, a Genfi Autószalonon hullik majd le a lepel a Volkswagen új modelljéről, a Sciroc¬co-¬ról. Harmincnégy évvel ezelőtt, szintén Genfben mutatkozott be a Scirocco első generációja, most három évtizeddel később, a legendás kétajtós visszatérését ünnepli a német gyáróriás. A 2 + 2 üléses elsőkerék-hajtású sportkupé nem folytatja a már jól megszokott tendenciát a számozást illetően (Scirocco I - Type 53, Scirocco II - Type53b, Corrado - Type53i), hanem új megnevezést kapott: "Type 13".

"Az már rég eldőlt, hogy megépítjük a Scirocco-t, de most már az is biztos, hogy nem Wolfsburgban, hanem Portugáliában készül majd" - jelentette be Wolfgang Bernhard, a Volkswagen márka igazgatója. A Berlinben bemutatott agresszív külsejű elődről, az IROC-ról (még számozást sem kapott, csak szimlán IrocConcept-ként emlegették) már írtunk régebben.

A Vw vezetése elsősorban az alacsonyabb költségek miatt döntött a Setubal-di üzemben történő gyártás mellett, de az is fontos szempont volt, hogy az Eos miatt már korábban kiépítették a megfelelő minőség eléréséhez szükséges hátteret, és várhatóan a két típus műszaki alapjai is megegyeznek majd (itt készül még az Eos mellett a Sharan, illetve a Seat Alhambra egyterű is).

Az új Scirocco a hosszan elnyújtott tetejének köszönhetően négy felnőttnek is kényelmes teret kínál, és így a sportautó az év minden napjára megfelelő választás lehet.


Technikailag nagyrészt a Golf VI és a Golf V által elindított VW PQ35 platformfüggetlen szerkezetet örökölte, keresztirányú motorral szerelve.

A karosszéria a korrózióval szemben galvanizálást kapott, és így jelentős mértékben védettek a rozsdásodás ellen.

Motorok tekintetében a magas forgatónyomatékkal rendelkező TSI vagy TDI erőművel is rendelhetők lesznek.
Teljesítményük:
1.4 TSI 160 lóerő (118kW) "dual boot" ("twin töltő"): a kompresszor biztosítja a nyomást alacsony fordulatszámon körülbelül 2000 rpm-ig, majd a turbófeltöltő veszi át a szerepét kb. 3500 rpm-ig, így a tolóerő viszonylag állandó. Ez a kombinált töltőkompresszor-turbó megoldások még nem igazán terjedtek el,
2.0 TSI 211 lóerő (155 kW) egyetlen turbófeltöltővel,
2.0 TDI 140 lóerő (103kW) egyetlen turbófeltöltővel,
1.4 TSI 122 lóerő (90 kW) egy egyszerű turbófeltöltővel, 2008 őszétől lesz csak elérhető, mintegy belépő modellként.

CO2 kibocsátás, az emisszió osztály mindegyiknek Euro-5 :
1.4 TSI 122 Le 149 g / km,
1.4 TSI 160 Le 154 g / km,
2,0 TSI 211 Le 172 g / km,
2.0 TSI DSG 211 Le 174 g / km,
2.0 TDI 140 Le 118 g / km,
2.0 TDI DSG 140 Le 129 g / km.


Speciális funkciók közé tartozik a hátsó sportülések egyedi ülés jellege és beépített fejtámlák, és a rejtett B-oszlop, amely a sportos megjelenést is emeli.

A belső elemek amúgy visszaköszönnek a VW Eos-ból, hiszen az alacsonyabb költségeken tartás miatt szinte változatlanul hagyták őket.

Az új sportautó amúgy rengeteg innovatív technológiával rendelkezik.
Alapkivitelben minden motor a hatfokozatú manuális vagy automata (DSG) sebességváltóval is rendelkezésre áll, de később kapható lesz a hétfokozatú automataváltóval is.
A McPherson első futóműnek köszönhetően jó a menetkényelem és kiváló a vezetési biztonság is. A multi-link felfüggesztésű négy lengőkaros hátsó futómű, a Scirocco javára fordítja a menetdinamikát. A súlyelosztás elöl / hátul: 65-35 százalék.
Különlegessége továbbá az úgynevezett Dynamic Chassis vezérlés és az upcharge adaptív futómű-szabályozó rendszer. Ezekkel három fokozatban állíthatóak a lengéscsillapítók, így bármilyen vezetési helyzethez lehet igazítani, a mindenkori útviszonyoknak megfelelően. A választható beállítások: SPORT, normál és kényelem.

Választható színek: Candy fehér, ázsiai vörös, metál és gyöngyház.

Értesülés szerint a gyártás legkorábban, 2008 augusztusában kezdődhet. Viszont a gyártási számokkal kapcsolatban többféle spekuláció is napvilágot látott már. Egyes források szerint évente csupán 25 ezer kupé készülhet, mások úgy vélik, akár 100 ezer példány számára is volna hely a piacon.


Az alapfelszereltség tartalma:
17" könnyűfém felnik (14 küllős “Long Beach” 7J x 17 az 1.4 TSI és 2.0 TDI számára, míg 10 küllős “Spa” 8J x 17 a 2.0 TSI-nek) 225/45 R 17 gumikkal,
a karosszéria színére fényezett lökhárítók, ajtókilincsek és tükrök (a tükrökbe épített LED-es indexek),
bőr kormánykerék, sebességváltó és kézifékkar,
háromküllős, multifunkciós kormánykerék,
állítható magasságú sportülések,
távirányítós központi zár,
elektronikus indításgátlós riasztó,
elektromosan állítható és fűthető külső tükrök,
panoráma napfénytető,
fényvisszaverő színezett zöld üvegek,
elektromos ablakok,
hárompontos biztonsági öv az első és hátsó üléseken is,
kétzónás klíma,
multimédiás rádiós rendszer TFT érintőképernyős kijelzővel “RCD 510”: rádió, 6 CD-s lemeztár, MP3 lejátszó, 8 hangszóró 4x20 Watt teljesítmény, AUX bemenet, memóriakártya csatlakozás (SD és MMC 2 GB-ig),
xenon fényszórók,
első ködlámpák,
gumiabroncsnyomás szabályozás,
automatikus esőérzékelő,
fékasszisztens,
hat légzsák,
elektromechanikus sebességfüggő szervokormány,
tárcsafékek elöl és hátul (elöl hűtött),
elektronikus menetstabilizáló (ESP).


Opcionálisan rendelhető kiegészítők:
multimédiás rádiós rendszer TFT érintőképernyős kijelzővel “RCD 510 SOUND Dynaudio”: ugyanaz, mint az "RCD 510", de az alábbi eltérésekkel: digitális hangrendszer, és 8 csatornás erősítő 300 watt teljesítménnyel,
multimédiás rádió-navigációs rendszer DVD-vel, NAVIGATION "RNS 510 DVD" SCREEN T: navigációs rendszer TFT érintőképernyővel GPS), rádió, 30GB HDD, beépített CD/DVD olvasó kombinált MP3, WMA, videó fájl lejátszóval, 8 hangszóró 4x20 Watt teljesítmény, AUX bemenet, memóriakártya csatlakozás (SD és MMC 2 GB-ig),
multimédiás rádió-navigációs rendszer DVD-vel, NAVIGATION "RNS 510 Dynaudio SOUND" SCREEN T: ugyanaz, mint a "RNS 510", de az alábbi eltérésekkel: digitális hangrendszer, és 8 csatornás erősítő 300 watt teljesítménnyel,
parkolássegítő rendszer (Park Pilot): a Parkoló Aszisztens segíti a tolatást, amely amellett hogy a hangjelzéseket ad, képet is küld a tolatókamerák segítségével a rádió kijelzőjére,
mozgásérzékelős riasztó,
tempomat,
elektronikus indításgátló,
vezetőülés elektromos állítással,
vontatókötél védelem,
rendelhető könnyűfém felnik: "Interlagos" 8j x 18 (kivéve a 2.0 TSI) 235/40 R18 gumikkal,
"Vienna" utastér: barna bőrülések, az ajtó és az oldalsó burkolat habosított műbőr,
téli csomag: fűthető első ülések, fűthető szélvédő.


Technikai adatok:
Hosszúság: 4256 mm
Szélesség: 1810 mm
Magasság: 1404 mm
Tengelytáv: 2578 mm
Üres tömeg: 1319-1439 kg (modellfüggő)

Várható árak (megjelenéskor):
Benzin:
1.4 TSI 122 Le – 22.450 Euro
1.4 TSI 160 Le - 24.650 Euro
2.0 TSI 211 Le - 28.600 Euro
2.0 TSI DSG 211 Le - 30.500 Euro
Diesel:
2.0 TDI 140 Le - 27.000 Euro
2.0 TDI DSG 140 Le - 28.900 Euro

Az opcionálisan rendelhető kiegészítők költsége elérheti az 1000 Euro-t is.



Üdvw: Magyar Scirocco Klub